Ézs 41:1 – 41:29

Isten elhívja Szolgáját, a nyomorultaknak vigaszul, a pogányoknak megszégyenítésül

  1 Hallgassatok reám, ti szigetek, és a népek vegyenek új erőt, közelgjenek, majd szóljanak, együtt hadd szálljunk perbe!
  2 Ki támasztá fel [azt] keletről, akit igazságban hív az ő lábához? A népeket kezébe adja és királyok felett uralkodóvá teszi, kardjával mint port szórja szét, mint repülő polyvát kézíve által!
  3 Kergeti őket, békességgel vonul az úton, amelyen lábaival nem járt.
  4 Ki tette és vitte végbe ezt? Aki elhívja eleitől fogva a nemzetségeket: én, az Úr, az első és utolsókkal is az vagyok én!
  5 Látták a szigetek és megrémülének, a földnek végei reszkettek, közelegtek és egybegyűltek.
  6 Ki-ki társát segíti, és barátjának ezt mondja: Légy erős!
  7 És bátorítja a mester az ötvöst, és a kalapáccsal simító azt, aki az ülőt veri; így szól a forrasztásról: jó az, és megerősíti szegekkel, hogy meg ne mozduljon.
  8 De te Izrael, én szolgám, Jákób, akit én elválasztottam, Ábrahámnak, az én barátomnak magva;
  9 Te, akit én a föld utolsó részéről hoztalak és véghatárairól elhívtalak, és ezt mondám neked: Szolgám vagy te, elválasztottalak és meg nem utállak:
  10 Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak.
  11 Íme, megszégyenülnek és meggyaláztatnak, akik fölgerjednek ellened, semmivé lesznek és elvesznek, akik veled perlekednek.
  12 Keresed őket és meg nem találod a veled versengőket; megsemmisülnek teljesen, akik téged háborgatnak.
  13 Mivel én vagyok Urad, Istened, aki jobb kezedet fogom, és aki ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítelek!
  14 Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izrael, én megsegítlek, szól az Úr, a te megváltód, Izraelnek Szentje!
  15 Íme, én teszlek éles, új cséplőhengerré, amelynek két éle van; hegyeket csépelj és zúzz össze, és a halmokat pozdorjává tegyed.
  16 Te szórd, és a szél vigye el őket, és elszélessze őket a forgószél, és te örülsz az Úrban, és dicsekedel Izraelnek Szentjében.
  17 A nyomorultak és szegények keresnek vizet, de nincs, nyelvük a szomjúságban elepedt: én, az Úr meghallgatom őket, én, Izrael Istene, nem hagyom el őket.
  18 Kopasz hegyeken folyókat nyitok és a rónák közepén forrásokat; a pusztát vizek tavává teszem és az aszú földet vizeknek forrásivá.
  19 A pusztában cédrust, akácot nevelek és mirtust és olajfát, plántálok a kietlenben ciprust, platánt, sudarcédrussal együtt,
  20 Hogy lássák, megtudják, eszükbe vegyék és megértsék mindnyájan, hogy az Úrnak keze művelte ezt, és Izrael Szentje teremtette ezt!
  21 Hozzátok ide ügyeteket, szól az Úr, adjátok elő erősségeiteket, így szól Jákób királya.
  22 Adják elő és jelentsék meg nekünk, amik történni fognak; amik először lesznek, jelentsétek meg, hogy eszünkbe vegyük és megtudjuk végüket, vagy a jövendőket tudassátok velünk!
  23 Jelentsétek meg, mik lesznek ezután, hogy megtudjuk, hogy ti Istenek vagytok; vagy hát műveljetek jót vagy gonoszt, hogy mérkőzzünk és majd lássuk együtt!
  24 Íme, ti semmiből valók vagytok, és dolgotok is semmiből való; utálat az, aki titeket szeret.
  25 Feltámasztám északról, és eljött napkelet felől; hirdeti nevemet, és tapodja a fejedelmeket, mint az agyagot, és mint a fazekas a sarat tapossa.
  26 Ki jelenté meg ezt eleitől fogva, hogy megtudnók? vagy régen, hogy ezt mondanók: Igaz? De nem jelenté meg, de nem tudatá senki, nem hallá szavatokat senki sem!
  27 Sionnak először [én hirdetém], íme itt vannak [a tanúk], és örömmondót adtam Jeruzsálemnek.
  28 És néztem és nem volt senki, ezek közül nem volt tanácsadó, hogy megkérdezzem őket és feleljenek nekem.
  29 Íme, mindnyájan semmik ők, semmiség cselekedetük, szél és hiábavalóság képeik.