Aki az ilyen gyermekek közül egyet befogad az én nevemben,
Aki az ilyen gyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem
Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Mikor pedig látta Bálám, hogy tetszik az Úrnak, hogy megáldja Izraelt, nem indula, mint az előtt, varázslatok után, hanem fordítá az ő orcáját a puszta felé.
2 És mikor felemelte Bálám az ő szemeit, látá Izraelt, amint letelepedett az ő nemzetségei szerint; és Istennek lelke vala ő rajta.
3 Akkor elkezdé az ő példázó beszédét és monda: Bálámnak, Beór fiának szózata, a megnyílt szemű embernek szózata.
4 Annak szózata, aki hallja Istennek beszédét, aki látja a Mindenhatónak látását, leborulva, de nyitott szemekkel:
5 Mily szépek a te sátoraid óh Jákób! a te hajlékaid óh Izrael!
6 Mint kiterjesztett völgyek, mint kertek a folyóvíz mellett, mint az Úr plántálta áloék, mint cédrusfák a vizek mellett!
7 Víz ömledez az ő vedreiből, vetését bő víz [öntözi]; királya nagyobb Agágnál, és felmagasztaltatik az ő országa.
8 Isten hozta ki Egyiptomból, az ő ereje mint a vad bivalyé: megemészti a pogányokat, az ő ellenségeit; csontjaikat megtöri, és nyilaival által veri.
9 Lehever, nyugszik mint hím oroszlán, és mint nőstény oroszlán; ki serkenti fel őt? Aki áld téged, áldott lészen, és ki átkoz téged, átkozott lészen.
10 És felgerjede Báláknak haragja Bálám ellen, és egybeüté kezeit, és monda Bálák Bálámnak: Azért hívtalak téged, hogy átkozd meg ellenségeimet; és íme igen megáldottad immár három ízben.
11 Most azért fuss a te helyedre. Mondottam vala, hogy igen megtisztellek téged; de íme megfosztott téged az Úr a tisztességtől.
12 És monda Bálám Báláknak: A te követeidnek is, akiket küldöttél volt hozzám, nem így szólottam-e, mondván:
13 Ha Bálák az ő házát ezüsttel és arannyal tele adná is nekem, az Úrnak beszédét által nem hághatom, hogy magamtól jót, vagy rosszat cselekedjem. Amit az Úr szól, azt szólom.
14 Most pedig én elmegyek íme az én népemhez; jöjj, hadd jelentsem ki neked, mit fog cselekedni e nép a te népeddel, a következő időben.
15 És elkezdé az ő példázó beszédét, és monda: Bálámnak, Beór fiának szózata, a megnyílt szemű ember szózata,
16 Annak szózata, aki hallja Istennek beszédét, és aki tudja a Magasságosnak tudományát, és aki látja a Mindenhatónak látását, leborulva, de nyitott szemekkel.
17 Látom őt, de nem most; nézem őt, de nem közel. Csillag származik Jákóbból, és királyi pálca támad Izraelből; és általveri Moábnak oldalait, és összetöri Sethnek minden fiait.
18 És Edom [más] birtoka lesz, Szeir az ő ellensége is [másnak] birtoka lesz; de hatalmasan cselekszik Izrael.
19 És uralkodik a Jákóbtól való, és elveszti a városból a megmaradtat.
20 És mikor látja vala Amáleket, elkezdé az ő példázó beszédét, és monda: Amálek első a nemzetek között, de végezetre mindenestől elvész.
21 És mikor látja vala a Keneust, elkezdé példázó beszédét, és monda: Erős a te lakhelyed, és sziklára raktad fészkedet;
22 Mégis el fog pusztulni Kain; amíg Assur téged fogva viszen.
23 Újra kezdé az ő példázó beszédét, és monda: Óh, ki fog élni még, amikor véghez viszi ezt az Isten?
24 És Kittim partjairól hajók [jőnek], és nyomorgatják Assúrt, nyomorgatják Ébert is, és ez is mindenestől elvész.
25 Felkele azért Bálám, és elméne, hogy visszatérjen az ő helyére. És Bálák is elméne az ő útján.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
Aki az ilyen gyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem
A sokaságot pedig az ő tanítványaival együtt magához szólítván, monda nekik: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő
Ő pedig felelvén, monda nekik: Igazán jövendölt felőletek, képmutatók felől Ésaiás próféta, amint meg van írva: Ez a nép ajkaival tisztel engem, a szívük pedig