Apcs 11:1 – 11:30

Péter igazolja pogányokkal való társalkodását

  1 Meghallák azonban az apostolok és a Júdeában levő atyafiak, hogy a pogányok is bevették az Istennek beszédét.
  2 Mikor azért felment Péter Jeruzsálembe, vetekedének ő vele a zsidóságból valók,
  3 Mondván: Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük.
  4 Elkezdvén pedig Péter, megmagyarázta nekik rendre, mondván:
  5 Én Joppé városában imádkozám; és láték elragadtatásban egy látást, valami alászálló edényt, mint egy nagy lepedőt, négy sarkánál fogva leeresztve az égből; és egészen hozzám szálla:
  6 Melyre szememet rávetve megnézém, és látám a földi négylábú állatokat, a vadakat és a csúszómászókat és az égi madarakat.
  7 Hallék pedig szót [is], mely ezt mondja vala nekem: Kelj fel Péter, öljed és egyél!
  8 Mondék azonban: Semmiképpen sem, Uram; mert soha semmi közönséges vagy tisztátalan nem ment be az én számba.
  9 Felele pedig nekem a szózat másodszor az égből: Amiket az Isten megtisztított, te ne mondd tisztátalanoknak.
  10 Ez pedig három ízben történt; és ismét felvonaték az egész az égbe.
  11 És íme, azonnal három férfiú érkezék a házhoz, melyben valék, kik Cézáreából küldettek én hozzám.
  12 Mondá pedig nekem a Lélek, hogy menjek el velük minden kételkedés nélkül. Eljöve pedig velem ez a hat atyafi is; és bemenénk annak az embernek a házába:
  13 És elbeszélé nekünk, mimódon látta, amint az angyal megálla az ő házában és ezt mondá neki: Küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz Simont, ki Péternek neveztetik;
  14 Ő szólni fog hozzád olyan igéket, melyek által megtartatol te és a te egész házadnépe.
  15 Mikor pedig én elkezdtem szólni, leszálla a Szent Lélek ő reájuk, miképpen mi reánk is kezdetben.
  16 Megemlékezém pedig az Úrnak ama mondásáról, amint mondá: János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni.
  17 Ha tehát az Isten hasonló ajándékát adta nekik, mint nekünk is, kik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, kicsoda voltam én, hogy az Istent eltilthattam volna?
  18 Ezeknek hallatára aztán megnyugovának, és dicsőíték az Istent, mondván: Eszerint hát a pogányoknak is adott az Isten megtérést az életre!

Az evangélium kiterjesztése Antiókhiára. Keresztyén-nevezet

  19 Azok tehát, akik eloszlottak az üldözés miatt, mely Istvánért támadott, eljutának Feniciáig, Ciprusig és Antiókhiáig, senkinek nem prédikálván az igét, hanem csak a zsidóknak.
  20 Voltak azonban közöttük némely ciprusi és cirénei férfiak, kik mikor Antiókhiába bementek, szólának a görögöknek, hirdetve az Úr Jézust.
  21 És az Úrnak keze vala velük; és nagy sokaság tére meg az Úrhoz, hívővé lévén.
  22 Elhatott pedig a hír ő felőlük a jeruzsálemi gyülekezet fülébe; és kiküldék Barnabást, hogy menjen el egész Antiókhiáig.
  23 Ki mikor oda jutott és látta az Isten kegyelmét, örvendeze; és inté mindnyájukat, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban.
  24 Mert jámbor és Szent Lélekkel és hittel teljes férfiú vala ő. És nagy sokaság csatlakozék az Úrhoz.
  25 Elméne pedig Barnabás Tárzusba, hogy felkeresse Saulust, és rátalálván, elvivé őt Antiókhiába.
  26 És lőn, hogy ők egy egész esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és tanítottak nagy sokaságot; és a tanítványokat először Antiókhiában nevezték keresztyéneknek.

Gondoskodás a júdeai keresztyénekről éhség alkalmával

  27 Ez időtájban pedig menének Jeruzsálemből Antiókhiába próféták.
  28 Felkelvén pedig egy azok közül, névszerint Agabus, megjelenté a Lélek által, hogy az egész föld kerekségén nagy éhség lesz; amely meg is lőn Klaudius császár idejében.
  29 A tanítványok pedig elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek közöttük módjában áll, küldenek valamit segítségül a Júdeában lakozó atyafiaknak:
  30 Amit meg is cselekedének, elküldvén a vénekhez Barnabás és Saulus keze által.