Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Ismét felgerjede az Úrnak haragja Izrael ellen, és felingerlé Dávidot ő ellenük, ezt mondván: Eredj el, számláld meg Izraelt és Júdát.
2 Monda azért Dávid Joábnak, az ő serege fővezérének: Menj el, járd be Izraelnek minden nemzetségeit, Dántól fogva Beersebáig, és számláljátok meg a népet, hogy tudjam a népnek számát.
3 És monda Joáb a királynak: Sokasítsa meg az Úr, a te Istened a népet, s adjon még százannyit, mint amennyi most van, és lássák [azt] az én uramnak, a királynak szemei: de miért akarja ezt az én uram, a király?
4 Azonban hatalmasabb volt a királynak szava a Joábénál és a többi főemberekénél. Kiméne azért Joáb és a többi vezérek a király elől, hogy megszámlálják a népet, az Izraelt.
5 És általkelének a Jordánon és tábort járának Aroer város mellett jobb kéz felől, Gád völgyében, és Jáser mellett.
6 Azután menének Gileádba, és a Hodsi alföldjére. Innét menének a Dán Jáán mellé, és Sidon környékére.
7 Ezután menének a Tírus erős városához, és a hivveusoknak és kananeusoknak minden városaiba. Innét menének a Júdának dél felől való részére, Beersebába.
8 És mikor bejárták az egész országot, hazamenének Jeruzsálembe, kilenc hónap és húsz nap múlva.
9 És beadá Joáb a megszámlált népnek számát a királynak; és Izraelben nyolcszázezer erős fegyverfogható férfi, és Júda nemzetségében ötszázezer férfiú vala.
10 Minekutána pedig Dávid a népet megszámlálta, megsebhedék az ő szíve, és monda Dávid az Úrnak: Igen vétkeztem abban, amit cselekedtem. Azért most, óh Uram, vedd el, kérlek, a te szolgádnak álnokságát; mert felette esztelenül cselekedtem!
11 És mikor felkelt reggel Dávid, szóla az Úr Gád prófétának, aki Dávidnak látnoka vala, ezt mondván:
12 Menj el, és szólj Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Három dolgot adok elődbe, válaszd egyiket magadnak ezek közül, hogy aszerint cselekedjem veled.
13 Elméne azért Gád Dávidhoz, és tudtára adá neki, és monda neki: [Akarod-e], hogy hét esztendeig való éhség szálljon földedre? Vagy hogy három hónapig ellenségeid előtt bujdossál és [ellenséged] kergessen téged? Vagy hogy három napig döghalál legyen országodban? Most gondold meg és lásd meg, micsoda választ vigyek annak, aki engem elküldött.
14 És monda Dávid Gádnak: Felette igen szorongattatom; de mégis, hadd essünk inkább az Úr kezébe, mert nagy az ő irgalmassága, és ne essem ember kezébe.
15 Bocsáta annak okáért az Úr döghalált Izraelre, reggeltől fogva az elrendelt ideig, és meghalának a nép közül Dántól fogva Beersebáig, hetvenezer férfiak.
16 És mikor felemelte kezét az angyal Jeruzsálem ellen [is], hogy azt is elpusztítsa, megelégelé az Úr a veszedelmet, és monda az angyalnak, aki a népet öli vala: Elég immár, hagyd el. Az Úrnak angyala pedig vala a jebuzeus Arauna szérűje mellett.
17 És szóla Dávid az Úrnak, mikor látta az angyalt, aki a népet vágja vala, és monda: Íme én vétkeztem és én cselekedtem hamisságot, de ezek a juhok ugyan mit cselekedtek? Kérlek, inkább forduljon a te kezed ellenem és az én atyámnak háznépe ellen.
18 Méne azért Gád Dávidhoz azon a napon, és monda neki: Eredj, menj el, [és] rakass oltárt az Úrnak a jebuzeus Araunának szérűjén.
19 És elméne Dávid Gádnak beszéde szerint, amint az Úr megparancsolta vala.
20 És feltekintvén Arauna, látá, hogy a király az ő szolgáival ő hozzá megy; és Arauna kimenvén, meghajtá magát a király előtt, arccal a föld felé.
21 És monda Arauna: Mi az oka, hogy az én uram, a király az ő szolgájához jő? Felele Dávid: Azért, hogy megvegyem tőled e szérűt, és oltárt építsek ezen az Úrnak, hogy megszűnjék a csapás a nép között.
22 Monda Arauna Dávidnak: Vegye el hát az én uram, a király, és áldozza fel, ami neki tetszik. Ímhol vannak az ökrök az áldozathoz; a boronák és az ökrök szerszámai pedig fa helyett;
23 Arauna mindezt, óh király, a királynak adja. És monda Arauna a királynak: A te Urad Istened engeszteltessék meg általad.
24 Monda pedig a király Araunának: Nem, hanem pénzen veszem meg tőled, mert nem akarok az Úrnak, az én Istenemnek ingyen való áldozatot áldozni. Megvevé azért Dávid azt a szérűt és az ökröket ötven ezüst sikluson.
25 És oltárt építe ott Dávid az Úrnak, és áldozék egészen égő és hálaáldozattal; és megkegyelmeze az Úr a földnek, és megszűnék a csapás Izraelben.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
Tartsátok meg azért ti az én rendeléseimet és végzéseimet, és ez utálatosságok közül semmit meg ne cselekedjetek, se a bennszülött, se a közöttetek tartózkodó jövevény:
És nem viszi azt a gyülekezet sátorának nyílásához, hogy áldozattal járuljon az Úrhoz, az Úrnak hajléka előtt: vérontásul tulajdoníttassék az annak az embernek; vért ontott,
Gyolcsból készült szent köntöst öltsön magára, és gyolcs lábravaló legyen a testén, gyolcs övvel övezze be magát, és gyolcs süveget tegyen fel; szent ruhák ezek;