Jézus tehát elméne velük. Mikor azonban már nem messze
Jézus tehát elméne velük. Mikor azonban már nem messze volt a háztól, eléje küldé a százados néhány jó barátját, üzenvén neki: Uram, ne fáraszd magad;
Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 A hitben erőtelent fogadjátok be, nem ítélgetvén vélekedéseit.
2 Némely ember azt hiszi, hogy mindent megehetik; a [hitben] erőtelen pedig zöldséget eszik.
3 Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik; és aki nem eszik, ne kárhoztassa azt, aki eszik. Mert az Isten befogadta őt.
4 Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik. De meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy megálljon.
5 Emez az egyik napot különbnek tartja a másiknál: amaz pedig minden napot [egyformának] tart. Ki-ki a maga értelme felől legyen meggyőződve.
6 Aki ügyel a napra, az Úrért ügyel: és aki nem ügyel a napra, az Úrért nem ügyel. Aki eszik, az Úrért eszik, mert hálákat ad az Istennek: és aki nem eszik, az Úrért nem eszik, és hálákat ad az Istennek.
7 Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának:
8 Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk.
9 Mert azért halt meg és támadott fel és elevenedett meg Krisztus, hogy mind holtakon mind élőkön uralkodjék.
10 Te pedig miért kárhoztatod a te atyádfiát? avagy te is miért veted meg a te atyádfiát? Hiszen mindnyájan oda állunk majd a Krisztus ítélőszéke elé.
11 Mert meg van írva: Élek én, mond az Úr, mert nekem hajol meg minden térd, és minden nyelv Istent magasztalja.
12 Azért hát mindenikünk maga ad számot magáról az Istennek.
13 Annak okáért egymást többé ne kárhoztassuk: hanem inkább azt tartsátok, hogy a ti atyátokfiának ne szerezzetek megütközést vagy megbotránkozást.
14 Tudom és meg vagyok győződve az Úr Jézusban, hogy semmi sem tisztátalan önmagában: hanem bármi annak tisztátalan, aki tisztátalannak tartja.
15 De ha a te atyádfia az ételért megszomorodik, akkor te nem szeretet szerint cselekszel. Ne veszítsd el azt a te ételeddel, akiért Krisztus meghalt.
16 Ne káromoltassék azért a ti javatok.
17 Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szent Lélek által való öröm.
18 Mert aki ezekben szolgál a Krisztusnak, kedves Istennek, és az emberek előtt megpróbált.
19 Azért tehát törekedjünk azokra, amik a békességre és az egymás épülésére valók.
20 Ne rontsd le az ételért az Isten munkáját. Minden tiszta ugyan, de rossz annak az embernek, aki botránkozással eszi.
21 Jó nem enni húst és nem inni bort, sem semmit nem [tenni], amiben a te atyádfia megütközik vagy megbotránkozik, vagy erőtelen.
22 Te neked hited van: tartsd meg magadban Isten előtt. Boldog, aki nem kárhoztatja magát abban, amit helyesel.
23 Aki pedig kételkedik, ha eszik, kárhoztatva van, mert nem hitből [eszik]. Ami pedig hitből nincs, bűn az.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
Jézus tehát elméne velük. Mikor azonban már nem messze volt a háztól, eléje küldé a százados néhány jó barátját, üzenvén neki: Uram, ne fáraszd magad;
Mi módon ment be az Úrnak házába és vette el a szent kenyereket és ette meg és adott azoknak is, akik vele voltak, amelyeket pedig
És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát keríték be; szakadoz És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát keríték be; szakadoz vala pedig az ő hálójuk. Luk 5:1