Dicsérjétek az Urat! Hiszen Istenünkről énekelni jó; hiszen őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog!
Dicsérjétek az Urat! Hiszen Istenünkről énekelni jó; hiszen őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog!
Biblia

Biblia

Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.

Mert ezek közül valók azok, akik betolakodnak a házakba, és foglyul ejtik a bűnökkel megterhelt és sokféle kívánságoktól űzött asszonykákat.

2Tim 3:1 – 3:17

Az utolsó idők ámítóiról

  1 Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be.
  2 Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok,
  3 Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői.
  4 Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői.
  5 Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld.
  6 Mert ezek közül valók azok, akik betolakodnak a házakba, és foglyul ejtik a bűnökkel megterhelt és sokféle kívánságoktól űzött asszonykákat.
  7 Kik mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak.
  8 Miképpen pedig Jánnes és Jámbres ellene állottak Mózesnek, akképpen ezek is ellene állanak az igazságnak; megromlott elméjű, a hitre nézve nem becsületes emberek.
  9 De többre nem mennek: mert esztelenségük nyilvánvaló lesz mindenek előtt, amiképpen amazoké is az lett.

Intés a szent írás mellett való megmaradásra

  10 Te pedig követted az én tanításomat, életmódomat, szándékomat, hitemet, hosszútűrésemet, szeretetemet, türelmemet,
  11 Üldöztetéseimet, szenvedéseimet, amelyek rajtam estek Antiókhiában, Ikóniumban, Listrában: minémű üldöztetéseket szenvedtem! de mindezekből megszabadított engem az Úr.
  12 De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.
  13 A gonosz emberek pedig és az ámítók nevekednek a rosszaságban, eltévelyítvén és eltévelyedvén.
  14 De te maradj meg azokban, amiket tanultál és amik reád bízattak, tudván kitől tanultad,
  15 És hogy gyermekségedtől fogva tudod a szent írásokat, melyek téged bölccsé tehetnek az üdvösségre a Krisztus Jézusban való hit által.
  16 A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre,
  17 Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.

Hasonló bejegyzés ami érdekelhet
Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Megosztás itt: email
Email

Ímé, Isten kijelenti

“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!

Angol testvéroldalunkért

Még több tartalomért keresd fel fórum oldalunkat is ahol magad is aktív részese lehetsz az Úr közösségének.​

Elérhetőségeink

Címünk