1Thess 3:1 – 3:13
Öröm a Timótheustól vett jó híreken
1 Annak okáért, mivelhogy tovább már el nem tűrhetők, jónak ítélénk, hogy magunk maradjunk Athénében,
2 És elküldöttük Timótheust, a mi atyánkfiát és Istennek szolgáját és munkatársunkat a Krisztus evangéliumának [hirdetésében], hogy erősítsen titeket és intsen titeket a ti hitetek felől;
3 Hogy senki meg ne tántorodjék ama szorongattatások között; mert ti magatok tudjátok, hogy mi arra rendeltettünk.
4 Mert mikor közöttetek valánk is, előre megmondtuk nektek, hogy szorongattatásnak leszünk kitéve; amint meg is történt, és tudjátok.
5 Annak okáért én is, mivelhogy tovább már nem tűrhetém, elküldék, hogy megismerjem a ti hiteteket, ha nem kísértett-e meg valami módon titeket a kísértő, és nem lett-e hiábavaló a mi fáradságunk?
6 Most pedig, amikor megérkezett hozzánk Timótheus ti tőletek, és örömhírt hozott nekünk a ti hitetek és szeretetetek felől, és arról, hogy jó emlékezéssel vagytok irántunk, mindenkor kívánván látni minket, miképpen mi is titeket;
7 Ezáltal megvigasztalódtunk reátok nézve, atyámfiai, minden mi szorongattatásunk és szükségünk mellett is, a ti hitetek által:
8 Mert szinte megelevenedünk, ha ti erősek vagytok az Úrban.
Szíves könyörgés a gyülekezetért
9 Mert milyen hálával is fizethetünk az Istennek ti értetek, mindazért az örömért, amellyel örvendezünk miattatok a mi Istenünk előtt?!
10 Mikor éjjel -nappal nagy buzgón esedezünk, hogy megláthassuk a ti orcátokat, és kipótolhassuk a ti hitetek hiányait.
11 Maga pedig az Isten és a mi Atyánk, és a mi Urunk a Jézus Krisztus egyengesse meg a mi utunkat ti hozzátok!
12 Titeket pedig gyarapítson az Úr és tegyen bőségesekké az egymás iránt és mindenki iránt való szeretetben, amilyenek vagyunk mi is ti irántatok;
13 Hogy erősekké tegye a ti szíveteket, feddhetetlenekké a szentségben, a mi Istenünk és Atyánk előtt, amikor eljő a mi Urunk Jézus Krisztus minden ő szentjeivel egyetemben.