Kol 1:1 – 1:29
Beköszöntő
1 Pál, Jézus Krisztusnak apostola Isten akaratából, és Timótheus atyafi.
2 A Kolosséban levő szenteknek és hívő atyafiaknak a Krisztusban: kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.
3 Hálát adunk az Istennek és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, mindenkor ti értetek könyörögvén,
4 Mivelhogy hallottuk a ti hiteteket a Krisztus Jézusban, és a szeretetet, amellyel minden szentekhez vagytok,
5 A mennyekben nektek eltett reménységért, amelyet [már] előbb hallottatok az igazság beszédében, mely az evangélium:
6 Mely eljutott hozzátok, miképpen az egész világra is, és gyümölcsöt terem, úgy mint nálatok is a naptól fogva, melyen hallottátok és megismertétek az Isten kegyelmét igazán:
7 Úgy ahogy tanultátok is Epafrástól, a mi szerelmes szolgatársunktól, aki hív szolgája ti értetek a Krisztusnak,
8 Aki meg is jelentette nekünk a ti Lélekben való szereteteteket.
9 Azért mi is, amely naptól fogva [ezeket] hallottuk, nem szűnünk meg értetek imádkozni, és kérni, hogy betöltessetek az [Isten] akaratának megismerésével minden lelki bölcsességben és értelemben,
10 Hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében;
11 Minden erővel megerősíttetvén az Ő dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra és hosszútűrésre örömmel;
12 Hálákat adván az Atyának, ki alkalmasakká tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban;
13 Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába;
14 Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata;
15 Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született;
16 Mert Ő benne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremtettek;
17 És Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn.
18 És Ő a feje a testnek, az egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első;
19 Mert tetszett [az Atyának], hogy Őbenne lakozzék az egész teljesség;
20 És hogy Ő általa békéltessen meg mindent Magával, békességet szerezvén az Ő keresztjének vére által; Ő általa mindent, ami csak van, akár a földön, akár a mennyekben.
21 Titeket is, kik hajdan elidegenültek és ellenségek valátok gonosz cselekedetekben [gyönyörködő] értelmetek miatt, most mégis megbékéltetett.
22 Az Ő emberi testében a halál által, hogy mint szenteket, tisztákat és feddhetetleneket állasson titeket Ő maga elé:
23 Ha ugyan megmaradtok a hitben alaposan és erősen, és el nem távoztok az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt; amelynek lettem én, Pál, szolgájává.
24 Most örülök a ti értetek való szenvedéseimnek, és a magam részéről betöltöm ami híja van a Krisztus szenvedéseinek az én testemben az Ő testéért, ami az egyház;
25 Amelynek lettem én szolgájává az Isten sáfársága szerint, amelyet nekem adott ti rátok nézve, hogy betöltsem az Isten igéjét,
26 [Tudniillik] ama titkot, mely el vala rejtve ősidők óta és nemzetségek óta, most pedig megjelentetett az Ő szentjeinek,
27 Akikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok között eme titok dicsőségének gazdagsága, az [tudniillik], hogy a Krisztus ti köztetek van, a dicsőségnek ama reménysége:
28 Akit mi prédikálunk, intvén minden embert, és tanítván minden embert minden bölcsességgel, hogy minden embert tökéletesnek állassunk elő a Krisztus Jézusban;
29 Amire igyekezem is, tusakodván az Ő ereje szerint, mely énbennem hatalmasan munkálkodik.