És lőn azok közül a napok közül egyen, mikor ő a népet tanítá
És lőn azok közül a napok közül egyen, mikor ő a népet tanítá a templomban, és az evangéliumot hirdeté, előállának a főpapok és az írástudók
Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 A presbiter a kiválasztott asszonynak és az ő gyermekeinek, akiket én igazán szeretek, és nem csak én, hanem mindenki, aki megismerte az igazságot.
2 Az igazságért, amely megmarad bennünk, és velünk lesz mindörökké:
3 Kegyelem, irgalom, békesség legyen veletek az Atya Istentől, és az Úr Jézus Krisztustól az Atyának Fiától igazsággal és szeretettel.
4 Felettébb örültem, hogy olyanokat találtam gyermekeid között, akik igazságban járnak, amint parancsolatot vettünk az Atyától.
5 És most kérlek téged, Asszonyom, nem mintha új parancsolatot írnék neked, hanem, amelyet kezdettől fogva vettünk, hogy szeressük egymást!
6 És ez a szeretet, hogy járjunk az ő parancsolatai szerint. Ez a parancsolat, amint kezdettől fogva hallottátok, hogy abban járjatok.
7 Mert sok hitető jött e világra, akik nem vallják a Jézust testben megjelent Krisztusnak. Ez a hitető és az antikrisztus.
8 Vigyázzatok magatokra, hogy el ne veszítsük, amit munkáltunk, hanem teljes jutalmat nyerjünk.
9 Aki félrelép és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. Aki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé.
10 Ha valaki elmegy hozzátok és nem ezt a tudományt viszi, ne fogadjátok azt be házatokba, és azt ne köszöntsétek;
11 Mert aki köszönti azt, részes annak gonosz cselekedeteiben.
12 Sok írni valóm volna nektek, de nem akartam papirossal és tintával, hanem reménylem, hogy elmegyek hozzátok, és szemtől szembe beszélhetünk, hogy örömünk teljes legyen.
13 Köszöntenek téged a te kiválasztott nőtestvérednek gyermekei. Ámen.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
És lőn azok közül a napok közül egyen, mikor ő a népet tanítá a templomban, és az evangéliumot hirdeté, előállának a főpapok és az írástudók
Mikor pedig immár közelgete az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve kezdé dicsérni az Istent fennszóval mindazokért a csodákért, amelyeket láttak; Luk 19:1
Jézus ezeket hallván, monda neki: Még egy fogyatkozás van benned: Add el mindenedet, amid van, és oszd el a szegényeknek, és kincsed lesz mennyországban; és