Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 És lőn mikor a főfarizeusok közül egynek házához ment szombatnapon kenyeret enni, azok leselkednek vala ő utána.
2 És íme egy vízkóros ember vala ő előtte.
3 És felelvén Jézus, szóla a törvénytudóknak és a farizeusoknak, mondván: Szabad-e szombat[nap] on gyógyítani?
4 Azok pedig hallgatának. És ő megfogván azt, meggyógyítá és elbocsátá.
5 És felelvén nekik, monda: Ki az közületek, akinek szamara vagy ökre a kútba esik, és nem vonja ki azt azonnal szombatnapon?
6 És nem felelhetnek vala ő ellene semmit ezekre.
7 És egy példázatot monda a hivatalosoknak, mikor észre vevé, mimódon válogatják a fő helyeket; mondván nekik:
8 Mikor valaki lakodalomba hív, ne ülj a fő helyre; mert netalán náladnál nagyobb tiszteletben álló embert is hívott meg az,
9 És eljövén az, aki mind téged, mind azt meghívta, ezt mondja majd neked: Engedd ennek a helyet! És akkor szégyennel az utolsó helyre fogsz ülni.
10 Hanem mikor meghívnak, menj el és ülj le az utolsó helyre; hogy mikor eljő az, aki téged meghívott, ezt mondja neked: Barátom ülj feljebb! Akkor neked dicsőséged lesz azok előtt, akik veled együtt ülnek.
11 Mert mindenki, aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik.
12 Monda pedig annak is, aki őt meghívta: Mikor ebédet vagy vacsorát készítesz, ne hívd barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat; nehogy viszont ők is meghívjanak téged, és visszafizessék neked.
13 Hanem mikor lakomát készítesz, hívd a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat, vakokat:
14 És boldog leszel; mivelhogy nem fizethetik vissza neked; mert majd visszafizettetik neked az igazak feltámadásakor.
15 Hallván pedig ezeket egy azok közül, akik [ő vele] együtt ülnek vala, monda neki: Boldog az, aki eszik kenyeret az Isten országában.
16 Ő pedig monda annak: Egy ember készíte nagy vacsorát, és sokakat meghíva;
17 És elküldé szolgáját a vacsora idején, hogy megmondja a hivatalosoknak: Jertek el, mert immár minden kész!
18 És mindnyájan egyenlőképpen kezdék magukat mentegetni. Az első monda neki: Szántóföldet vettem, és ki kell mennem, hogy azt meglássam; kérlek téged, ments ki engem!
19 És másik monda: Öt iga ökröt vettem, és elmegyek, hogy azokat megpróbáljam; kérlek téged, ments ki engem!
20 A másik pedig monda: Feleséget vettem, és azért nem mehetek.
21 Mikor azért az a szolga haza ment, megmondá ezeket az ő urának. Akkor megharagudván a gazda, monda az ő szolgájának: Eredj hamar a város utcáira és szorosaira, és a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat hozd be ide.
22 És monda a szolga: Uram, meglett amint parancsolád, és mégis van hely.
23 Akkor monda az úr a szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejőni [mindenkit], hogy megteljék az én házam.
24 Mert mondom nektek, hogy senki azok közül a hivatalos férfiak közül meg nem kóstolja az én vacsorámat.
25 Megy vala pedig ő vele nagy sokaság; és megfordulván, monda azoknak:
26 Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom.
27 És valaki nem hordozza az ő keresztjét, és én utánam jő, nem lehet az én tanítványom.
28 Mert ha közületek valaki tornyot akar építeni, nemde először leülvén felszámítja a költséget, ha van-e mivel elvégezze?
29 Nehogy minekutána fundamentomot vetett, és elvégezni nem bírja, csúfolni kezdje őt mindenki, aki látja,
30 Ezt mondván: Ez az ember elkezdette az építést, és nem bírta véghez vinni!
31 Vagy valamely király, mikor háborúba megy, hogy egy másik királlyal megütközzék, nemde leülvén először tanácskozik, hogy tízezerrel szembeszállhat-e azzal, aki ő ellene húszezerrel jött?
32 Mert különben még mikor amaz távol van, követséget küldvén, megkérdezi a békefeltételeket.
33 Ezenképpen azért valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom.
34 Jó a só: de ha a só megízetlenül, mivel sózzák meg?
35 Sem a földre, sem a trágyára nem alkalmas: kivetik azt. Akinek van füle a hallásra, hallja.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
És magához hivatván az ő urának minden egyes adósát, monda az elsőnek: Mennyivel tartozol az én uramnak? Luk 16:1 – 16:31 Példázat a hamis sáfárról
És felkelvén, elméne az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a
Monda pedig annak is, aki őt meghívta: Mikor ebédet vagy vacsorát készítesz, ne hívd barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat; nehogy viszont ők