Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Most pedig nevetnek rajtam, akik fiatalabbak nálam akiknek atyjukat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
2 Mire való lett volna nekem még kezük ereje is? Rájuk nézve a vénség elveszett!
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, akik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
4 Akik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerük.
5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, akiket kivertek az országból.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nekik levék beszédtárgyuk!
10 Utálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
11 Sőt leoldják kötelüket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
13 Az én utamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenük.
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek [ide].
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltűnt, mint a felhő.
16 Mostan azért énmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és [csak] nézel reám!
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harcolsz ellenem.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
24 De a roskadóban levő ne nyújtsa-e ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-e segítségért?
25 Avagy nem sírtam-e azon, akinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-e lelkem szomorú?
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben [és] kiáltozom.
29 Atyjuk fiává lettem a sakáloknak, és társukká a strucc madaraknak.
30 Bőröm feketül[ten hámlik le] rólam, és csontom elég a hőség miatt.
31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.
A mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek, tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára. 2Pét 3:1 –
Valának pedig hamis próféták is a nép között, amiképpen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és az Urat, aki megváltotta