Zsolt 17:1 – 17:15
Az igaznak könyörgése a hatalmas és gazdag ellenségek álnokságától való szabadulásért
1 Dávid imádsága.; Hallgasd meg, Uram, az igazságot, vedd észre könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról.
2 A te orcádtól jöjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat.
3 Megpróbáltad az én szívemet, meglátogattál éjjel; próbáltál engem, nem találtál semmi [rosszat; ha tán] gondoltam [is], nem jött ki a számon.
4 Az emberek cselekedeteinél a te ajkad igéjével vigyáztam az erőszakosnak ösvényeire.
5 Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim.
6 Hívtalak én, mert te felelhetsz nekem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet.
7 Mutasd meg csodálatosan a te kegyelmedet, aki megszabadítod jobboddal a te benned bízókat a támadóktól.
8 Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet.
9 A gonoszok elől, akik pusztítanak engem; ellenségeim elől, akik lelkendezve vesznek körül engem.
10 Megkövéredett szívüket elzárták, szájukkal kevélyen szólanak.
11 Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre terítsenek.
12 Hasonlók az oroszlánhoz, amely zsákmányra szomjaz, és a rejtekhelyen ülő oroszlánkölyökhöz.
13 Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, terítsd le őt, szabadítsd meg lelkemet a gonosztól fegyvereddel;
14 Az emberektől, oh Uram, kezeddel, a világ embereitől! Az ő osztályrészük az életben van; megtöltötted hasukat javaiddal, bővölködnek fiakkal, amijük pedig marad, gyermekeikre hagyják.
15 Én igazságban nézem a te orcádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midőn felserkenek.