
Mi az Istentől vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk,
Mi az Istentől vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak lelkét és a
Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Az éneklőmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár.
2 Szavamat Istenhez [emelem] és kiáltok; szavamat Istenhez [emelem], hogy figyelmezzen reám.
3 Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.
4 Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela.
5 Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.
6 Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről.
7 Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:
8 Avagy mindörökké elvet-e az Úr? és nem lesz-e többé jóakaró?
9 Avagy végképpen elfogyott-e az ő kegyelme? vagy megszűnik-e ígérete nemzedékről nemzedékre?
10 Avagy elfelejtkezett-e könyörülni Isten? avagy elzárta-e haragjában az ő irgalmát? Szela.
11 És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.
12 Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról;
13 És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom.
14 Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?
15 Te vagy az Isten, aki csodát művelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.
16 Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. Szela.
17 Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.
18 A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyilaid széjjel futkostanak.
19 Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.
20 Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg.
21 Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
Mi az Istentől vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak lelkét és a
Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az sem, aki nem
Viszont új parancsolatot írok nektek, ami igaz ő benne és tibennetek; mert a sötétség szűnni kezd, és az igaz világosság már fénylik. 1Ján 2:1 –