Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Azután monda Dávid király az egész gyülekezetnek: [Ím látjátok,] hogy egyedül az én fiamat Salamont választotta Isten, aki még gyermek és gyenge; a munka pedig nagy, mert nem emberé lészen az a ház, hanem az Úr Istené.
2 Én pedig teljes tehetségem szerint az én Istenem háza számára [bőségesen] szereztem aranyat az arany [szerszámok]ra, ezüstöt az ezüst [szerszámok]ra, rezet a rézre, vasat a vasra, fákat a fákra, ónyxköveket, foglalni való köveket, veres köveket, különb-különbszínű köveket; mindenféle drágaköveket; márványköveket is bőséggel.
3 Ezenfölül, mivel nagy kedvem van az én Istenem házához, ami kincsem, aranyam és ezüstöm van, oda adom az én Istenem házának szükségére, azok mellett, amelyeket szereztem a szentház számára.
4 Háromezer tálentum aranyat Ofir aranyából és hétezer tálentum tiszta ezüstöt, a házak falainak beborítására.
5 Aranyat az arany [szerszámok]ra, ezüstöt az ezüstre és minden szükségre, a mesteremberek kezéhez. És ha valaki [még] adni akar, szabad akarata szerint, töltse meg az ő kezét ma és [adjon, amit akar] az Úrnak.
6 Azért szabad akaratuk szerint adtak [ajándékokat] az atyák fejedelmei, az Izrael nemzetségeinek fejedelmei, az ezredesek, századosok és a király dolgainak fejedelmei.
7 És adtak az Isten házának szükségére ötezer tálentum aranyat és tízezer dárikot; tízezer tálentum ezüstöt és tizennyolcezer tálentum rezet és százezer tálentum vasat.
8 És valakinél [drága]kövek találtatának, adák az Úr házának kincséhez, a gersoniták közül való Jéhiel kezébe.
9 És örvendeze a sokaság, hogy szabad akaratukból adtak; mert tiszta szívükből adakozának az Úrnak; Dávid király is nagy örömmel örvendezett.
10 Hálákat ada azért Dávid az Úrnak az egész gyülekezet előtt, és monda Dávid: Áldott vagy te, Uram, Izraelnek, a mi atyánknak Istene, öröktől fogva mind örökké!
11 Oh Uram, tied a nagyság, hatalom, dicsőség, örökkévalóság és méltóság, sőt minden, valami a mennyben és a földön van, [tied]! Tied, oh Uram, az ország, te magasztalod fel magadat, hogy légy minden fejedelmek felett!
12 A gazdagság és a dicsőség mind te tőled [vannak], és te uralkodol mindeneken; a te kezedben van mind az erősség és mind a birodalom; a te kezedben van mindeneknek felmagasztaltatása és megerősíttetése.
13 Most azért, oh mi Istenünk, vallást teszünk előtted, és dicsérjük a te dicsőséges nevedet;
14 Mert micsoda vagyok én, és micsoda az én népem, hogy erőnk lehetne a szabad akarat szerint való [ajándék] adására, amint tettünk? Mert tőled van minden, és amiket a te kezedből [vettünk,] azokat adtuk most neked.
15 Mert mi csak jövevények vagyunk te előtted és zsellérek, amint a mi atyáink is egyenként; a mi [életünk] napjai olyanok e földön, mint az árnyék, melyben állandóság nincsen.
16 Oh mi Urunk Istenünk! mind ez a gazdagság, amit gyűjtöttünk, hogy neked és a te szent nevednek házat építsünk, a te kezedből való és mindazok tiéid!
17 Jól tudom, oh én Istenem, hogy te a szívet vizsgálod és az igazságot szereted. Én mindezeket tiszta szívemből, nagy jó kedvvel adtam, s látom, hogy a te néped is, amely itt jelen van, nagy örömmel, szabad akarata szerint adta ezeket neked.
18 Oh Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izraelnek, a mi atyáinknak Istene, tartsd meg mindörökké ezt az érzést a te néped szívében, és irányítsd az ő szívüket te feléd!
19 Salamonnak pedig, az én fiamnak adj tökéletes szívet, hogy a te parancsolataidat, bizonyságtételeidet és rendelésidet megőrizhesse, s hogy mindazokat megcselekedhesse, s felépíthesse azt a házat, amelyet én megindítottam.
20 És szóla Dávid az egész gyülekezethez: Kérlek, áldjátok az Urat, a ti Isteneteket. Áldá azért az egész gyülekezet az Urat, az ő atyáik Istenét; s leborulván, tisztelék az Urat és a királyt.
21 És áldozának az Úrnak áldozatokkal, és áldozának egészen égőáldozatokkal az Úrnak másnapon, ezer tulkot, ezer kost, ezer bárányt italáldozataikkal, és sokféle áldozatokkal az egész Izraelért.
22 S evének és ivának az Úr előtt azon a napon nagy vigasságban. Azután Salamont, a Dávid fiát másodszor is királlyá tevék és felkenék őt az Úrnak, hogy lenne fejedelem; Sádókot is fölkenék a főpapságra.
23 És üle Salamon az Úr székébe, mint király az ő atyjának, Dávidnak helyében, és [mindenben] szerencsés vala, mert engedelmeskedék neki az egész Izrael.
24 A fejedelmek és a hatalmasok, sőt a Dávid király fiai is mindnyájan kezet adtak, hogy Salamon királynak engedelmeskedni fognak.
25 És igen felmagasztalá az Úr Salamont mind az egész Izrael népe előtt, és oly királyi méltóságot szerzett neki, amelyhez hasonló egy királynak sem volt őelőtte Izraelben.
26 Így uralkodott Dávid, az Isai fia az egész Izrael felett.
27 Az idő pedig, amelyben uralkodék Izrael felett, negyven esztendő. Hebronban uralkodék hét esztendeig, Jeruzsálemben pedig harmincháromig uralkodék.
28 És meghala jó vénségben, életével, gazdagságával és minden dicsőségével megelégedve. És uralkodék az ő fia, Salamon helyette.
29 Dávid királynak pedig úgy első, mint utolsó dolgai, íme megírattak a Sámuel próféta könyvében és a Nátán próféta könyvében és a Gád próféta könyvében;
30 Az ő egész országlásával, hatalmasságával és mind azzal, ami az ő idejében történt vele, Izraellel és a föld minden országaival.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
Ő pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada; és megszegé a kenyereket és adá tanítványainak, hogy
És Jézus azonnal megengedé nekik. A tisztátalan lelkek pedig kijövén, bemenének a disznókba; és a nyáj a meredekről a tengerbe rohana. Valának pedig mintegy kétezren;
Némely pedig a jó földbe esék; és ad vala nevekedő és bővölködő gyümölcsöt, és némely hoz vala harminc annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz