Apcs 13:1 – 13:52
1 Valának pedig Antiókhiában az [ott] levő gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, ki hivattatik vala Nigernek, és a Cirénei Lucius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett vala, és Saulus.
2 Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és böjtölének, monda a Szent Lélek: Válasszátok el nekem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam.
3 Akkor, miután böjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájuk vetették, elbocsáták [őket].
4 Ők annak okáért, miután kibocsáttattak a Szent Lélektől, lemenének Szeleuciába; és onnét elevezének Ciprusba.
5 És mikor Salamisba jutottak, hirdeték az Isten beszédét a zsidóknak zsinagógáiban: és János is velük vala, mint segítőtárs.
6 És eljárván a szigetet mind Páfusig, találkozának egy ördöngős hamis próféta zsidóra, kinek neve [vala] Barjézus;
7 Ki Sergius Paulus tiszttartóval, ez okos emberrel vala. Ez magához hivatván Barnabást és Saulust, kíváná hallani az Isten beszédét.
8 Elimás, az ördöngős azonban (mert így magyaráztatik az ő neve) ellenkezik vala velük, igyekezvén a tiszttartót elfordítani a hittől.
9 De Saulus, ki Pál is, megtelvén Szent Lélekkel, szemeit reá vetve,
10 Monda: Ó minden álnoksággal és minden gonoszsággal teljes ördögfi, minden igazságnak ellensége, nem szűnöl-e meg az Úrnak igaz utait elfordítani?
11 Most azért íme az Úrnak keze van ellened, és vak leszel és nem látod a napot egy ideig. És azonnal homály és sötétség szálla reá; és kerengve keres vala vezetőket.
12 Akkor a tiszttartó, mikor látta a történt dolgot, hűn, elálmélkodván az Úrnak tudományán.
13 Elhajózván pedig Páfusból Pál és kísérői, Pergába, Pámfiliának városába menének. János azonban elválván tőlük, megtére Jeruzsálembe.
14 Ők pedig Pergából tovább menve, eljutának Antiókhiába, Pisidiának [városába], és bemenvén szombatnapon a zsinagógába; leülének.
15 És a törvénynek és a prófétáknak felolvasása után küldének a zsinagógának elöljárói ő hozzájuk, mondván: Atyánkfiai, férfiak, ha van valami intőbeszédetek a néphez, szóljatok.
16 Pál azért felkelvén és kezével intvén, monda: Izraelnek férfiai, és ti, kik félitek az Istent, halljátok meg.
17 Ennek a népnek, Izraelnek Istene kiválasztotta a mi atyáinkat, és e népet fölemelte, mikor Egyiptomnak földében jövevények valának, és onnét kihozá őket hatalmas karja által.
18 És közel negyven esztendőnek idejéig tűrte az ő erkölcsöket a pusztában.
19 És minekutána eltörölt hét népet a Kanaán földén, azoknak földjüket sorsvetés által elosztá nekik.
20 És azután mintegy négyszázötven esztendeig adott bírákat mind Sámuel prófétáig;
21 Annak utána pedig királyt kérének maguknak, és adá nekik az Isten Sault, a Kis fiát, a Benjamin nemzetségéből való férfiút negyven esztendeig.
22 És mikor őt elveté, támasztá nekik Dávidot királyul; kiről bizonyságot is tőn és monda: Találtam szívem szerint való férfiút, Dávidot, a Jesse fiát, ki minden akaratomat véghez viszi.
23 Ennek magvából támasztott Isten, ígérete szerint, Izraelnek szabadítót, Jézust;
24 Minekutána előbb János az ő eljövetele előtt a megtérésnek keresztségét prédikálta Izrael egész népének.
25 És mikor be akará végezni János az ő tisztét, monda: Kinek gondoltok engem? Nem én vagyok [az], hanem íme én utánam jő, kinek nem vagyok méltó megoldani lábainak saruját.
26 Atyámfiai, férfiak, Ábrahám nemzetének fiai, és kik ti köztetek félik az Istent, ez üdvösségnek beszéde nektek küldetett.
27 Mert akik lakoznak Jeruzsálemben és azoknak fejei, mivelhogy őt fel nem ismerék, a prófétáknak szavait is, melyeket minden szombaton felolvasnak, ítéletükkel betöltötték.
28 És bár semmi halálra való okot nem találtak, kérék Pilátustól, hogy ölettessék meg.
29 És mikor mindazokat elvégezték, amik ő felőle megírattak, a fáról levéve sírba helyezteték.
30 De az Isten feltámasztá őt halottaiból:
31 És ő megjelent több napon át azoknak, kik együtt jöttek fel ő vele Galileából Jeruzsálembe, kik neki bizonyságai a nép előtt.
32 És mi hirdetjük nektek az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nekünk, az ő fiaiknak feltámasztván Jézust:
33 Mint a második zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy te; ma nemzettelek én téged.
34 Hogy pedig feltámasztotta őt halottaiból, úgy hogy nem is fog többé az enyészetbe visszatérni, azt így mondotta: Nektek adom a Dávid biztos szent [javait].
35 Azért mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te Szented rothadást lásson.
36 Mert Dávid, minekutána a saját idejében szolgált az Isten akaratának, elaludt, és helyezteték az ő atyáihoz, és rothadást látott.
37 De akit Isten feltámasztott, az nem látott rothadást.
38 Azért legyen nektek tudtotokra, atyámfiai, férfiak, hogy ez által hirdettetik nektek a bűnöknek bocsánata:
39 És mindenekből, amikből a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, ez által mindenki, aki hisz, megigazul.
40 Meglássátok azért, hogy rajtatok ne essék, amit a próféták megmondottak:
41 Lássátok meg, ti megvetők, és csodálkozzatok és semmisüljetek meg; mert én [oly] dolgot cselekszem a ti időtökben, [oly] dolgot, melyet nem hinnétek, ha valaki elmondaná nektek.
42 Mikor pedig kimentek a zsidók zsinagógájából, kérék a pogányok, hogy a következő szombaton prédikálják nekik ezen beszédeket.
43 Mikor pedig eloszlott a gyülekezet, sokan a zsidók közül és az istenfélő prozelitusok közül követék Pált és Barnabást; akik szólván hozzájuk, biztaták őket, hogy maradjanak meg az Isten kegyelmében.
44 A következő szombaton aztán majdnem az egész város egybegyűle az Isten igéjének hallgatására,
45 Mikor pedig látták a zsidók a sokaságot, betelének irigységgel, és ellene mondának azoknak, miket Pál mond vala, ellenkezve és káromlást szólva.
46 Akkor Pál és Barnabás nagy bátorsággal szólva mondának: Szükséges volt, hogy először nektek hirdettessék az Isten igéje; de mivelhogy ti megvetitek azt, és nem tartjátok méltóknak magatokat az örök életre, íme a pogányokhoz fordulunk.
47 Mert így parancsolta nekünk az Úr: Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, hogy légy üdvösségükre a földnek széléig.
48 A pogányok pedig ezeket hallván, örvendezének, és magasztalják vala az Úrnak igéjét; és akik csak örök életre választattak vala, hivének.
49 Terjede pedig az Úrnak igéje az egész tartományban.
50 A zsidók azonban felindíták az istenfélő és tisztességbeli asszonyokat és a városnak eleit, és üldözést támasztának Pál és Barnabás ellen, és kiűzék őket határukból.
51 Azok pedig lábuknak porát lerázván ellenük, elmenének Ikóniumba.
52 A tanítványok pedig betelnek vala örömmel és Szent Lélekkel.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
És magához hivatván az ő urának minden egyes adósát, monda az elsőnek: Mennyivel tartozol az én uramnak? Luk 16:1 – 16:31 Példázat a hamis sáfárról
És felkelvén, elméne az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a
Monda pedig annak is, aki őt meghívta: Mikor ebédet vagy vacsorát készítesz, ne hívd barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat; nehogy viszont ők