Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi.
Apcs 20:1 – 20:38
1 Minekutána pedig megszűnt a háborúság, magához híván Pál a tanítványokat és tőlük búcsút vévén, elindula, hogy Macedóniába menjen.
2 Miután pedig azokat a tartományokat eljárta, és intette őket bő beszéddel, Görögországba méne.
3 És ott töltött három hónapot. És mivelhogy a zsidók lest hánytak neki, amint Szíriába készült hajózni, úgy végezé, hogy Macedónián át tér vissza.
4 Kíséré pedig őt Ázsiáig a béreai Sopater, a thessalonikabeliek közül pedig Aristárkhus és Sekundus, és a derbei Gájus és Timótheus; Ázsiabeliek pedig Tikhikus és Trofimus.
5 Ezek előremenvén, megvárának minket Troásban.
6 Mi pedig a kovásztalan kenyerek napjai után kievezénk Filippiből, és menénk ő hozzájuk Troásba öt nap alatt; hol hét napot tölténk.
7 A hétnek első napján pedig a tanítványok egybegyűlvén a kenyér megszegésére, Pál prédikál vala nekik, mivelhogy másnap el akara menni; és a tanítást megnyújtá éjfélig.
8 Vala pedig elegendő szövétnek abban a felházban, ahol egybe valának gyülekezve.
9 Egy Eutikhus nevű ifjú pedig ül vala az ablakban, mély álomba merülve: és mivelhogy Pál sok ideig prédikála, elnyomatván az álom által, aláesék a harmadik rend házból, és halva véteték föl.
10 Pál pedig alámenvén, reá borula, és magához ölelve monda: Ne háborogjatok; mert a lelke benne van.
11 Azután fölméne, és megszegé a kenyeret és evék, és sokáig, mind virradatig beszélgetvén, úgy indula el.
12 Felhozák pedig az ifjat elevenen, és felette igen megvigasztalódának.
13 Mi pedig előremenvén a hajóra, Assusba evezénk, ott akarván fölvenni Pált; mert így rendelkezett, ő maga gyalog akarván jőni.
14 Mikor pedig Assusban összetalálkozott velünk, felvévén őt, menénk Mitilénébe.
15 És onnét elevezvén, másnap eljutánk Khius ellenébe; a következőn pedig áthajózánk Sámusba; és Trogilliumban megszállván, másnap mentünk Milétusba.
16 Mert elvégezé Pál, hogy Efézus mellett elhajózik, hogy ne kelljen neki időt múlatni Ázsiában; mert siet vala, hogy ha lehetne neki, pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen.
17 Milétusból azonban küldvén Efézusba, magához hívatá a gyülekezet véneit.
18 Mikor pedig hozzá mentek, monda nekik: Ti tudjátok, hogy az első naptól fogva, melyen Ázsiába jöttem, mint viseltem magamat ti köztetek az egész idő alatt,
19 Szolgálván az Úrnak teljes alázatossággal és sok könnyhullatás és kísértések közt, melyek én rajtam a zsidóknak utánam való leselkedése miatt estek;
20 Hogy semmitől sem vonogattam magamat, ami hasznos, hogy hirdessem nektek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként,
21 Bizonyságot tévén mind zsidóknak, mind görögöknek az Istenhez való megtérés, és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felől.
22 És most íme én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe, nem tudván, mik következnek ott én reám.
23 Kivéve, hogy a Szent Lélek városonként bizonyságot tesz, mondván, hogy én reám fogság és nyomorúság következik.
24 De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nekem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.
25 És most íme én tudom, hogy nem látjátok többé az én orcámat ti mindnyájan, kik között általmentem, prédikálván az Istennek országát.
26 Azért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindeneknek vérétől tiszta vagyok.
27 Mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem nektek az Istennek teljes akaratát.
28 Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.
29 Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak.
30 Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat maguk után vonják.
31 Azért vigyázzatok, megemlékezvén arról, hogy én három esztendeig éjjel és nappal meg nem szűntem könnyhullatással inteni mindenkit.
32 És most, atyámfiai, ajánlak titeket az Istennek és az ő kegyelmessége igéjének, aki felépíthet és adhat nektek örökséget minden megszenteltek közt.
33 Senkinek ezüstjét, vagy aranyát, vagy ruháját nem kívántam:
34 Sőt magatok tudjátok, hogy a magam szükségeiről és a velem valókról ezek a kezek gondoskodtak.
35 Mindenestől megmutattam nektek, hogy ily módon munkálkodva kell az erőtlenekről gondot viselni, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő mondá: Jobb adni, mint venni.
36 És mikor ezeket mondotta, térdre esve imádkozék mindazokkal egybe.
37 Mindnyájan pedig nagy sírásra fakadtak; és Pálnak nyakába borulva csókolgaták őt.
38 Keseregve kiváltképpen azon a szaván, amelyet mondott, hogy többé az ő orcáját nem fogják látni. Aztán elkísérték őt a hajóra.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
Ő pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada; és megszegé a kenyereket és adá tanítványainak, hogy
És Jézus azonnal megengedé nekik. A tisztátalan lelkek pedig kijövén, bemenének a disznókba; és a nyáj a meredekről a tengerbe rohana. Valának pedig mintegy kétezren;
Némely pedig a jó földbe esék; és ad vala nevekedő és bővölködő gyümölcsöt, és némely hoz vala harminc annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz