1Thess 2:1 – 2:20

Az apostol emlékezteti az atyafiakat, mily tisztán forgolódott köztük, hálát ad Istennek állhatatos hitükért és vágyva óhajtja őket viszontlátni

  1 Mert magatok tudjátok, atyámfiai, hogy a mi ti hozzátok való menetelünk nem volt hiábavaló;
  2 Sőt inkább, noha előbb már háborúságot és bosszúságot szenvedtünk volt Filippiben, amint tudjátok, volt bátorságunk a mi Istenünkben, hogy közöttetek is hirdessük az Isten evangéliumát sok tusakodással.
  3 Mert a mi buzdításunk nem hitetésből [van], sem nem tisztátalanságból, sem nem álnokságból:
  4 Hanem amiképpen az Isten méltatott minket arra, hogy reánk bízza az evangéliumot, akképpen szólunk; nem úgy, hogy embereknek tessünk hanem az Istennek, aki megvizsgálja a mi szívünket.
  5 Mert sem hízelkedő beszéddel, amint tudjátok, sem telhetetlenség színében nem léptünk fel soha, Isten a bizonyság;
  6 Sem emberektől való dicsőítést nem kerestünk, sem tőletek, sem másoktól, holott terhetekre lehettünk volna, mint Krisztus apostolai.
  7 De szívélyesek valánk ti közöttetek, amiként a dajka dajkálgatja az ő gyermekeit.
  8 Így felbuzdulva irántatok, készek valánk közleni veletek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a mi magunk lelkét is, mivelhogy szeretteinkké lettetek nekünk.
  9 Emlékez[het]tek ugyanis atyámfiai a mi fáradozásunkra és bajlakodásunkra: mert éjjel-nappal munkálkodva hirdettük nektek az Isten evangéliumát, csakhogy senkit meg ne terheljünk közületek.
  10 Ti [vagytok] bizonyságok és az Isten, milyen szentül, igazán és feddhetetlenül éltünk előttetek, akik hisztek.
  11 Valamint tudjátok, hogy miként atya az ő gyermekeit, [úgy] intettünk és buzdítgattunk egyenként mindnyájatokat.
  12 És kérve kértünk, hogy Istenhez méltóan viseljétek magatokat, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket.
  13 Ugyanazért mi is hálát adunk az Istennek szüntelenül, hogy ti befogadván az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét (aminthogy valósággal az [is]), amely munkálkodik is tibennetek, akik hisztek.
  14 Mert ti, atyámfiai, követői lettetek az Isten gyülekezeteinek, amelyek Júdeában vannak a Krisztus Jézusban, mivelhogy ugyanúgy szenvedtetek ti is a saját honfitársaitoktól, miként azok is a zsidóktól,
  15 Akik megölték az Úr Jézust is és a saját prófétáikat, és minket [is] üldöznek, és az Istennek nem tetszenek, és minden embernek ellenségei;
  16 Akik megtiltják nekünk, hogy a pogányoknak ne prédikáljunk hogy üdvözüljenek; hogy mindenkor betöltsék bűneiket; de végre utolérte őket az [Isten] haragja.
  17 Mi pedig, atyámfiai, amint elszakasztatánk tőletek egy kevés ideig, arcra, nem szívre nézve, annál buzgóságosabban, nagy kívánsággal igyekeztünk, hogy szemtől-szemben láthassunk titeket.
  18 Azért menni [is] akartunk hozzátok, kiváltképpen én Pál, egyszer is, kétszer is, de megakadályozott minket a Sátán.
  19 Mert kicsoda a mi reménységünk, örömünk és dicsekedésünk koronája? Avagy nem azok [lesztek]-e ti is a mi Urunk Jézus Krisztus előtt az ő eljövetelekor?
  20 Bizony ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.