Dicsérjétek az Urat! Hiszen Istenünkről énekelni jó; hiszen őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog!
Dicsérjétek az Urat! Hiszen Istenünkről énekelni jó; hiszen őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog!
Biblia

Biblia

Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.

Sőt még prófétákat is rendelél, akik hirdetnék te felőled Jeruzsálemben, ezt mondván: Király van Júdában! És most e dolgoknak híre a királyhoz is elérkezik, annak okáért jer és tanácskozzunk együtt!

Neh 6:1 – 6:19

Nehémiás ellenségeinek cselvetései elől kitér és befejezi a kőfalat

  1 És lőn, hogy mikor meghallá Szanballat, Tóbiás, az arábiabeli Gesem és a mi többi ellenségeink, hogy megépítettem a kőfalat, s hogy nem maradt azon semmi romlás, jóllehet még az ideig ajtókat nem állíttattam a kapukra:
  2 Külde Szanballat és Gesem hozzám ilyen üzenettel: Jer és találkozzunk a faluk [egyikében], az Onó-völgyében; holott ők gonoszt gondoltak ellenem.
  3 Küldék azért követeket hozzájuk ilyen üzenettel: Nagy dolgot cselekszem én, azért nem mehetek alá; megszűnnék e munka, ha attól eltávozván, hozzátok mennék.
  4 És küldének hozzám ilyen módon négy ízben, és én ilyen módon felelék nekik.
  5 Küldé továbbá hozzám Szanballat ilyen módon ötödször az ő legényét, akinek kezében egy felnyitott levél vala,
  6 Melyben ez vala írva: A szomszéd népek közt ez a hír és Gasmu is mondja, hogy te és a zsidók pártot akartok ütni, annak okáért építed te a kőfalat; és hogy te leszel az ő királyok, e beszédek szerint.
  7 Sőt még prófétákat is rendelél, akik hirdetnék te felőled Jeruzsálemben, ezt mondván: Király van Júdában! És most e dolgoknak híre a királyhoz is elérkezik, annak okáért jer és tanácskozzunk együtt!
  8 Én pedig küldék ő hozzá ilyen üzenettel: Nem történt semmi olyan, aminőt te mondasz, hanem csak magadtól gondoltad mindazt a te szívedben.
  9 Mert mindezek el akarnak vala minket rettenteni, ezt mondván: Leveszik kezüket a munkáról és az félben marad! Azért hát, [oh] [Uram]! erősítsd meg az én kezeimet.
  10 És én elmentem Semájának, a Delája fiának házába, aki Mehétabeél fia vala, és őt bezárkózva [találtam], és monda: Menjünk az Isten házába, a templom belsejébe és zárjuk be a templomnak ajtajait, mert eljőnek, hogy megöljenek téged, és pedig éjjel jőnek el, hogy megöljenek.
  11 Én pedig mondék: Avagy ily férfiúnak, mint én vagyok, [illik]-e futni? Hát ilyen lévén mint én, beléphet-e valaki a templomba, élvén? Nem megyek!
  12 És megismerém, hogy nem az Isten küldötte őt, hanem azt a próféciát azért mondá nekem, mert Tóbiás és Szanballat felbérelték őt.
  13 Azért vala pedig felbérelve, hogy én megrettenjek és akképpen cselekedvén, vétkezzem, hogy így rossz híremet költhessék és rágalmazhassanak.
  14 Emlékezzél meg én Istenem Tóbiásról és Szanballatról ezen cselekedeteik szerint, és a jövendőmondó Noádja asszonyról és a többi jövendőmondókról is, akik rémítgetének engem.
  15 Elvégezteték pedig a kőfal Elul hónap huszonötödik napján, ötvenkét nap alatt.
  16 És lőn, hogy midőn meghallák minden mi ellenségeink, megfélemlének minden pogányok, akik körültünk valának, és igen összeestek a saját szemeikben, és megismerék, hogy a mi Istenünktől vitetett végbe e munka.
  17 E napokban is sok levelet küldének némely zsidó elöljárók Tóbiásnak, és viszont Tóbiástól sok jöve hozzájuk.
  18 Mert sokan Júdában ő hozzá esküdtek, mivelhogy ő veje vala Sekániának, az Arah fiának, és Jóhanán, az ő fia, Mesullámnak, a Berékia fiának leányát vette volt el.
  19 Sőt még jó szándékait is emlegetik vala előttem, és az én beszédeimet megvivék neki. Leveleket pedig Tóbiás [folyton] küldött, hogy engem elrettentene.

 

Hasonló bejegyzés ami érdekelhet
Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Megosztás itt: email
Email

Ímé, Isten kijelenti

“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!

Angol testvéroldalunkért

Elérhetőségeink

Címünk