Ef 5:1 – 5:33
Intés szent életre
1 Legyetek annak okáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek:
2 És járjatok szeretetben, miképpen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miértünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul.
3 Paráznaság pedig és akármely tisztátalanság vagy fösvénység ne is neveztessék ti közöttetek, amint szentekhez illik;
4 Sem undokság, vagy bolond beszéd, vagy trágárság, melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás.
5 Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy fösvénynek, ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak és Istennek országában.
6 Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel; mert ezekért jő az Isten haragja a hitetlenség fiaira.
7 Annak okáért ne legyetek részesei ezeknek;
8 Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok.
9 (Mert a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van),
10 Meggondolván, mi legyen kedves az Úrnak.
11 És ne legyen közösségetek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat;
12 Mert amelyeket azok titokban cselekesznek, éktelen dolog csak mondani is.
13 Mindezek pedig megfeddetvén, a világosság által napvilágra jőnek; mert minden, ami napvilágra jő, világosság.
14 Annak okáért mondja: Serkenj föl, aki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyog teneked a Krisztus.
15 Meglássátok annak okáért, hogy mimódon okkal járjatok, nem mint bolondok, hanem mint bölcsek:
16 Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok.
17 Annak okáért ne legyetek esztelenek, hanem megértsétek, mi legyen az Úrnak akarata.
18 És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van: hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel,
19 Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dicséretekben és lelki énekekben, énekelvén és dicséretet mondván szívetekben az Úrnak.
20 Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának.
21 Engedelmesek [legyetek] egymásnak Isten félelmében.
22 Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak.
23 Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek.
24 De miképpen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is [engedelmesek legyenek] férjüknek mindenben.
25 Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért;
26 Hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek fürdőjével az ige által,
27 Hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.
28 Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségüket, mint az ő tulajdon testüket. Aki szereti az ő feleségét, önmagát szereti.
29 Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképpen az Úr is az egyházat;
30 Mert az Ő testének tagjai vagyunk, az Ő testéből és az Ő csontjaiból valók.
31 Annak okáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testté.
32 Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok.
33 Hanem azért ti is egyen-egyen, ki-ki az ő feleségét úgy szeresse, mint önmagát; az asszony pedig [meglássa], hogy félje a férjét.