
Aki félrelép és nem marad meg a Krisztus tudománya
Aki félrelép és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. Aki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a
Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Grádicsok éneke.; Sokat szorongattak engem ifjúságom óta! mondja most Izrael.
2 Sokat szorongattak engem ifjúságom óta, még sem bírtak velem.
3 Szántók szántottak hátamon, hosszúra nyújtották barázdáikat.
4 Igaz az Úr! Elszaggatja a gonoszok kötelét.
5 Megszégyenülnek és hátraszorulnak mindazok, akik gyűlölik a Siont.
6 Olyanok lesznek, mint a háztetőn a fű, amely kiszárad, mielőtt letépnék.
7 Amelyet sem arató nem szed markába, sem kévekötő az ölébe.
8 Az átutazók se mondják: Az Úr áldása rátok! Áldunk benneteket az Úrnak nevében!
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
Aki félrelép és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. Aki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a
Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született; és mindaz, aki szereti a szülőt, azt is szereti, aki attól született. 1Ján 5:1 – 5:21
Mi az Istentől vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak lelkét és a