
Jézus tehát elméne velük. Mikor azonban már nem messze
Jézus tehát elméne velük. Mikor azonban már nem messze volt a háztól, eléje küldé a százados néhány jó barátját, üzenvén neki: Uram, ne fáraszd magad;

Jézus tehát elméne velük. Mikor azonban már nem messze volt a háztól, eléje küldé a százados néhány jó barátját, üzenvén neki: Uram, ne fáraszd magad;
![1 Lőn pedig a [húsvét] szombatját követő második szombaton, hogy a vetések között méne által és az ő tanítványai gabonafejeket szaggatván és azokat kezeikkel kimorzsolván, ettek.](https://gyozedelmesgyulekezet.hu/wp-content/uploads/2024/11/EOG008.jpg)
Mi módon ment be az Úrnak házába és vette el a szent kenyereket és ette meg és adott azoknak is, akik vele voltak, amelyeket pedig

És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát keríték be; szakadoz És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát keríték be; szakadoz vala pedig az ő hálójuk. Luk 5:1

Felelvén pedig Jézus, monda neki: Távozz tőlem, Sátán; mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj. Luk 4:1 –

Immár pedig a fejsze is rávettetett a fák gyökerére: minden fa azért, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és a tűzre vettetik. Luk 3:1 –

És íme az Úrnak angyala hozzájuk jöve, és az Úrnak dicsősége körülvevé őket: és nagy félelemmel megfélemlének. Luk 2:1 – 2:52 Krisztus születése 1 És
![22 És kijövén, nem szólhata nekik; eszükbe vevék azért, hogy látást látott a templomban; mert ő [csak] integetett nekik, és néma maradt.](https://gyozedelmesgyulekezet.hu/wp-content/uploads/2024/11/EOG013.jpg)
És fennszóval kiálta, mondván: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse. Luke 1:1 – 1:80 Előszó 1 Mivelhogy sokan kezdették
![1 Mikor pedig elmúlt a szombat, Mária Magdaléna, és Mária a Jakab [anyja], és Salomé, drága keneteket vásárlának, hogy elmenvén, megkenjék őt.](https://gyozedelmesgyulekezet.hu/wp-content/uploads/2024/11/EOG021.jpg)
Az pedig monda nekik: Ne féljetek. A názáreti Jézust keresitek, aki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; íme a hely, ahová őt helyezék. Márk 16:1 – 16:20

Egy ember pedig odafutamodék és egy szivacsot megtöltvén ecettel és azt nádszálra tűzvén, inni ada neki, mondván: Hagyjátok el, lássuk, ha eljő-e Illés, hogy levegye

Mikor pedig Bethániában a poklos Simon házánál vala, amint asztalhoz üle, egy asszony méne oda, akinél alabástrom edény vala valódi és igen drága nárdus olajjal;

Jézus pedig felelvén, monda neki: Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad kő kövön, amely le nem romboltatik. Márk 13:1 – 13:37 Jézus beszéde Jeruzsálem

A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-e a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott neki az Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és

És Jeruzsálembe érkezének. És Jézus bemenvén a templomba, kezdé kiűzni azokat, akik a templomban árulnak és vásárolnak vala; a pénzváltók asztalait, és a galambárusok székeit

És lesznek ketten egy testté! Azért többé nem két, hanem egy test. Márk 10:1 – 10:52 Házassági elválásról 1 Onnan pedig felkelvén Júdea határaiba méne,

Aki az ilyen gyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem