Zsolt 144:1 – 144:15
Isten oltalmát és áldását kéri népe számára
1 Dávidé.; Áldott az Úr, az én kőváram, aki hadakozásra tanítja kezemet, [s] viadalra az én ujjaimat.
2 Jóltevőm és megoltalmazóm, mentőváram és szabadítóm nekem; pajzsom, és az, akiben én bízom: ő veti alám népemet.
3 Uram! Micsoda az ember, hogy tudsz felőle, és az embernek fia, hogy gondod van reá?
4 Olyan az ember, mint a lehelet; napjai, mint az átfutó árnyék.
5 Uram, hajlítsd meg egeidet és szállj alá; illesd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek!
6 Lövelj villámot és hányd szerte őket; bocsásd ki nyilaidat és vedd el eszüket.
7 Nyújtsd le kezeidet a magasból; ragadj ki és ments meg engem a nagy vizekből, az idegen-fiak kezéből;
8 Akiknek szájuk hazugságot beszél, s jobb kezük a hamisság jobb keze.
9 Isten! Új éneket éneklek neked; tízhúrú hangszerrel zengedezlek téged;
10 Ki segítséget ad a királyoknak, [s] megmenti Dávidot, az ő szolgáját a gonosz szablyától.
11 Ragadj ki és ments meg engem az idegen-fiak kezéből, akiknek szájuk hazugságot beszél, s jobb kezük a hamisság jobb keze.
12 Hogy fiaink olyanok legyenek, mint a plánták, nagyokká nőve ifjú korukban; leányaink, mint a templom mintájára kifaragott oszlopok.
13 Legyenek telve tárházaink, eledelt eledelre szolgáltassanak; juhaink százszorosodjanak, ezerszeresedjenek a mi legelőinken.
14 Ökreink megrakodva legyenek; sem betörés, sem kirohanás, sem kiáltozás ne legyen a mi utcáinkon.
15 Boldog nép az, amelynek így van dolga; boldog nép az, amelynek az Úr az ő Istene.