
Halljátok meg hegyek az Úr peres dolgát, és ti, a földnek örök
Halljátok meg hegyek az Úr peres dolgát, és ti, a földnek örök alapjai! Mert pere van az Úrnak az ő népével, és az Izraellel is

Halljátok meg hegyek az Úr peres dolgát, és ti, a földnek örök alapjai! Mert pere van az Úrnak az ő népével, és az Izraellel is

És megáll, és legeltet az Úrnak erejével, az Úrnak az ő Istenének fenséges nevével, és bátorsággal lakoznak, mert íme felmagasztaltatik a földnek határáig. Mik 5:1

És lészen: az utolsó időben az Úr házának hegye a hegyek fölé helyeztetik, és felülemelkedik az a halmokon, és népek özönlenek reá. Mik 4:1 –

Így szól az Úr a próféták ellen, akik elámítják az én népemet, akik, ha van mit rágniok, békességet hirdetnek, az ellen pedig, aki nem vet

Keljetek fel és menjetek ki, mert ez nem a nyugalomnak helye; a tisztátalanság miatt, amely elveszít, és pedig borzasztó veszedelemmel! Mik 2:1 – 2:13 Jaj

De olyanná teszem Samáriát, mint a mezőben való kőrakás, szőlő-plánták helyévé; és lezúdítom a völgybe az ő köveit, és még fundamentomit is kimutatom. Mik 1:1

Az Úr Isten pedig egy tököt rendele, és felnöve az Jónás fölé, hogy árnyékot tartson feje fölött és megoltalmazza őt a hévség bántásától. És nagy
![2 Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd neki azt a beszédet, amit én parancsolok neked. | | Jézus Krisztus a mi megváltónk 1 És lőn az Úrnak szava Jónáshoz másodszor [is], mondván:](https://gyozedelmesgyulekezet.hu/wp-content/uploads/2024/08/EOG0234.jpg)
És eljuta a beszéd Ninive királyához, és felkele királyi székéből, és leveté magáról az ő királyi ruháját, és zsákba borítkozék, és üle a porba. Jón

És szóla az Úr a halnak, és kiveté Jónást a szárazra. Jón 2:1 – 2:11 Jónás imája és szabadulása 1 Az Úr pedig egy nagy

Az Úr pedig nagy szelet bocsáta a tengerre, és nagy vihar lőn a tengeren, és a hajó már-már töredezik vala. Jón 1:1 – 1:16 A

És megrémülnek a te vitézeid, oh Témán! hogy kiirtassék mindenki az Ézsau hegyéről az öldöklés által. Abd 1:1 – 1:21 Jövendölés a kárörvendő Edomiták büntetéséről
![5 Mert az Úr, a Seregek Ura az, aki megérinti a földet és elolvad [az], és jajgat annak minden lakója, és feldagad egészen, mint a folyam, meg elapad, mint Egyiptom folyója. | | Jézus Krisztus a mi megváltónk 1 Látám az Urat állani az oltáron, és mondá: Üsd meg az oszlop fejét, hadd rendüljenek meg a küszöbök, és döntsd azokat mindnyájuk fejére. A megmaradókat pedig fegyverrel ölöm meg. Nem fog elfutni közülük a futó, és nem menekül meg közülük a menekülő.](https://gyozedelmesgyulekezet.hu/wp-content/uploads/2024/08/EOG0247.jpg)
Ha a Seolba ássák is be magukat, kezem onnan is kiragadja őket; és ha az égbe hágnának is fel, onnan is levonszom őket! Ámós 9:1

Ne rendüljön-e meg e miatt a föld? És ne búsuljon-e annak minden lakosa?! Bizony felindul egészen, mint a folyam, és dagad és apad, mint Egyiptom
![4 Ily dolgot láttatott velem az Úr Isten: Íme, tüzet híva elő ítéletre az Úr Isten, és megemészté [az] a nagy mélységet, és megemészté az országot. | | Jézus Krisztus a mi megváltónk 1 Ily dolgot láttatott velem az Úr Isten; Íme, teremte sáskát a sarjúfakadás kezdetén, és íme sarjú vala a királyi kaszálás után!](https://gyozedelmesgyulekezet.hu/wp-content/uploads/2024/08/EOG0249.jpg)
És lőn, hogy amint felemésztette a földnek füvét, azt mondám: Uram, Isten! légy kegyelmes, kérlek! Hogyan állhasson meg Jákób, hiszen kicsiny?! Ámós 7:1 – 7:17
![3 Akik a veszedelem napját messze gondoljátok, és az erőszaknak széket emeltek; | | Jézus Krisztus a mi megváltónk 2 Menjetek át Kalnéba, és nézzetek [szét]; onnan pedig menjetek a nagy Hamátba, és szálljatok le a filiszteusok Gáthjába; vajon jobbak-e azok, mint ezek az országok, és vajon szélesebb-e azoknak határa a ti határotoknál?](https://gyozedelmesgyulekezet.hu/wp-content/uploads/2024/08/EOG0250.jpg)
Akik a bort serlegekkel isszák, és szín-olajjal kenegetőznek, és nem búsulnak a József romlásán: Ámós 6:1 – 6:14 Fenyegetés Júda és Izráel előkelőinek fényűzése és